Gyorsan bővül az európai villámtöltő-hálózat

Alaposan rácáfolt a fanyalgókra az a gyorsaság, amellyel elkezdődött az országos villámtöltő-hálózatok kiépülése a nyugati EU-tagállamokban. Németországban, Franciaországban és Hollandiában az év végére már több mint 800 olyan töltőállomás működik a legfontosabb főútvonalak mentén, ahol mintegy harminc perc alatt tankolhatnak tele elektromos áramból az autósok. És a jelek szerint ez még csak a kezdet.

A két legnagyobb uniós tagállamban tavaly kezdődött el annak az elektromos töltőhálózatnak a tervezése, amely a közösségi irányelveknek megfelelően lehetővé teszi az akadálytalan közlekedést elektromos autóval Franciaország atlanti partvidékétől Berlinig. Az előkészítést igen rövid határidőn belül megoldották a tervezéssel megbízott szakemberek: a programokat 2014 elején hirdették meg, az állomások kiépítése pedig az idei évben kezdődött. De lássuk a részleteket a nemzeti jellegzetességekkel.

A francia kormány az EU ötven százalékos társfinanszírozásával indította el a CORRI-DOOR nevű projektet, amelynek tervezését, telepítését és felügyeletét a hazai energetikai óriásvállalat, az Électricité de France vezette csoport vállalta. Az állomások a nagyvárosok bevezető útvonalain és a TEN-T hálózat mentén kaptak helyet – egymástól mintegy nyolcban kilométerre -, és a legutóbbi nyilatkozatok szerint az év végére számuk eléri a kétszázat.

A CORRI-DOOR finanszírozásába bevonták az autógyárakat is: a hazai színeket képviselő Renault mellett a partnerek között találjuk a Nissant, a BMW-t és a Volkswagent is. A japán gépjárműgyártó közreműködésének tulajdonítható, hogy a telepített egyenáramú töltőberendezések három szabványnak felelnek meg: a távol-keleti autók a CHAdeMO, míg a németek a CCS Combo 2 töltőfejet tudják használni. Emellett a Teslák tulajdonosai szintén igénybe tudják majd venni a francia hálózatot a megfelelő adapterrel. Az EDF az üzemeltetés során mindenütt szeretné biztosítani a villámtöltéshez a legalább 50 kWh teljesítményt. A DC töltés mellett rendelkezésre áll majd az AC Type 2 csatlakozó is a ráérősebb autósoknak. A CORRI-DOOR kártyarendszere háromféle tarifát kínál, igen kedvező árakkal: a „Je teste” (Kipróbálom) az éppen csak érdeklődőknek, a „J’aime” (Tetszik) az alkalmi autósoknak, míg a „J’adore” (Imádom) díjszabás a mindennap elektromos autókkal közlekedőknek lehet vonzó.

Ezalatt a Rajna túloldalán, Németországban is nagyobb sebességre kapcsolt az országos villámtöltő-hálózat. A SLAM (Schnellladenetz für Achsen und Metropolen) szintén a főbb közlekedési útvonalak mentén és a nagyvárosokban húzza fel az állomásokat. A programot nem lehet kicsinyességgel jellemezni: 2017 végére német földön legalább 600 gyorstöltő-állomásnak kell létesülnie. A szövetségi gazdasági és energiaügyi minisztérium felügyelete alatt álló – és szerényen csak kísérletinek vagy demonstrációsnak nevezett – projekt költségvetése mintegy 13 millió euró. A francia modelltől eltérően a német hálózat DC villámtöltőit kizárólag CCS Combo 2 fejekkel látják el, és a berlini kormány nem is rejti véka alá, hogy a német adófizetők pénzéből a német autógyárak által használt megoldásokat támogatja. Ezek ugyanis az egyedül kötelező európai szabványnak felelnek meg.

Nem is meglepő ezek után, hogy a SLAM támogatói között ott találjuk a BMW-t, a Daimlert, a Porschét és a Volkswagen csoportot is. (A német sajtó egy része persze ironikus célzást lát a projekt címében is, hiszen a „slam” angolul pofont jelent, és – szól a vélekedés – a helyi autógyártók a kormánnyal együtt így vágtak vissza a Nissannak, amely már eddig is kitartóan telepítette saját költségén CHAdeMO villámtöltőit német földön.)

Meg kell említenünk, hogy mindeközben Hollandiában egy magánvállalkozás kezdte el az országos villámtöltő-hálózat kiépítését. Az elektromos autózás egyik európai központjának számító Németalföldön egy „crowdsourcing” azaz közösségi finanszírozásra támaszkodó start-up cég ad át – szinte hihetetlen tempóban – hetente két állomást az autópályák mentén. Ha összeadjuk a három ország terveiben szereplő számokat, úgy láthatjuk, hogy ilyen tempóban egy éven belül elérik az ezer töltőállomást. Vagyis errefelé egyre kisebb annak veszélye, hogy a nem kellőképpen odafigyelő villanyautós ottreked valahol a semmi közepén a lemerült akkumulátorok miatt.

Illő természetesen megemlítenünk, hogy a projektekben mindenütt fontos szerepet vállaltak egyetemek és kutatóintézetek is. És az is egyaránt fontos mindegyik említett vállalkozásban, hogy a mostani, alapvetően teszt-időszakban már a sokkal nagyobb teljesítményű energetikai megoldásokon, illetve a környezeti fenntarthatóság mellett a pénzügyi megtérülésen is törik a fejüket. Ja, és persze azon is, hogy – miként a mobiltelefonos hálózatokban ez már teljesen megszokott – lehetővé váljon a roaming is: azaz a francia, holland, német vagy dán e-mobilitás szolgáltatások elérhetőek legyenek egy előfizetéssel. ​

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.