Gyorsabban növekedhet a magyar elektromos autók száma az európai átlagnál

Negyedik közgyűlését tartotta a Jedlik Ányos Klaszter a mai napon a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjában, ahol közel 60 vállalat képviselője jelent meg. A közgyűlésen bejelentették, hogy a Kormány elfogadta a Klaszter zöld rendszámra vonatkozó javaslatait valamint azt, hogy négy új munkacsoport ad új lendületet a Kormányzati döntések előkészítésének. Tarnóy Péter, a Klaszter tiszteletbeli elnöke rávilágított, hogy a magyar összefogásnak köszönhetően akár gyorsabban is növekedhet az elektromos autók száma, mint az európai átlag és Magyarország akár vezető szerepet is átveheti Németországtól.

A Közgyűlésen elhangzott, hogy ma Európában szükség van a közlekedésben felhasznált energiahordozók diverzifikálására, ugyanis a megtermelt energia 50%-át arra használjuk, hogy közlekedjünk. Ennek az energiának a 90%-át pedig kőolajból állítjuk elő, amelynek 90%-át Európa határain túlról szerezzük be. A mai geopolitikai helyzetet alapul véve fontos és szükségszerű kérdés, hogy energiafüggőségünket csökkentsük, és fontos az is, hogy ezt abban szektorban kezdjük, ahol a legnagyobb a függőség, azaz a közlekedésben – hangzott el a Közgyűlés bevezetőjében. Tarnóy Péter bevezetőjében kiemelte, hogy prognózisa szerint a jövőben meredeken nőni fog az elektromos járművek száma Magyarországon.

Dr. Bottyán Balázs a Klaszter ügyvezető igazgatója elmondta, hogy működésük három alappilléren, alapcélon nyugszik: „Több lépcsőben tervezzük fejleszteni az országos töltőinfrastruktúrát. Első lépésben rövid időn belül 150 db villám töltőt telepítünk az országban. A Klaszter azon is dolgozik, hogy egy egységesítés vigyünk végbe a hazai e-mobilitásban, amely érinti a jogi, technológiai és energetikai kérdéseket is. A harmadik pillér az ösztönző intézkedéseket tartalmazza. Ide soroljuk a zöld rendszám bevezetését, a díjmenetes parkolás elérését, a buszsáv használatát, illetve az elektromos járművek ÁFÁ-jának radikális csökkentését”

JAK-7980-VSZ

Két hónapon belül elkészülhet az a tanulmány is, amely kijelöli, hogy hova telepítsék le az első 150 villámtöltőt Magyarországon. Ehhez azonban még számos jogi szabályozást kell átgondolni és átalakítani. A Klaszter négy új bizottsága még áprilisban elkezdi az előkészítő munkát a Kormányzat számára.

„Nem csak a környezetünkkel, hanem a városokkal is együtt kell működnünk. Az e-mobilitás megvalósítása több forrásból is megvalósulhat. Az egyik ilyen forrás a széndioxid-kvóta értékesítéséből fakadó kormányzati bevételek, de támaszkodni fogunk európai uniós és egyéb innovációs forrásokra is – mondta el a Közgyűlésen Pethő József, a Klaszter másik ügyvezetője.

Dr. Bottyán Balázs, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője záróbeszédében hangsúlyozta, hogy a Jedlik Ányos Terv a XXI. századi Magyarország egyik legkomplexebb és legnagyobb hatást kiváltó programja, amely több iparágat és területet ölel fel, a jogi területen át, a kutatás- fejlesztés-innováción keresztül egészen közlekedés és energetika kérdéséig. Ez olyan nagy hatással bíró terv, amelynek részleteit egyeztetni kell az érintettekkel, az iparági szereplőkkel. Be kell vonni azokat a szereplőket, akiknél jelentős tapasztalat és tudás halmozódott már fel, és ezt be kell csatornázni a Kormány felé, hogy megfelelő döntések születhessenek. Azért van tehát szükség erre a horizontális és vertikális együttműködésre, mert össze kell hangolni a fejlődés és a fejlesztések irányát, valamint saját projekteket kell kidolgozni és azokhoz uniós forrásokat bevonni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.